Ilona szemhéjplasztika blogja
Sziasztok!
Míg a kötözésre kislányom furikázott el, addig a varratszedésre már egyedül mentem, persze a korábban beszerzett nagy napszemüvegben.
A jól ragadó ragtapaszt megint eltávolította az orvos, ami most nem volt kellemetlen! Majd a varratszedés következett. A varratszedés semmiség, szinte észre sem vettem. Az orvos szépen megtisztította a sebet és környékét.
Otthon alaposan megvizsgáltam és megállapítottam, hogy nagyon szépen gyógyult. Annyi látszott csak az alsó szempilla tövében mintha tetoválva lenne. (Apró sebek voltak láthatóak.) Nem volt hangsúlyos az elváltozás.
A hűtést persze tovább folytattam, valószínű ez segített abban, hogy nem kékült és nem lilult a műtét helye. Este és reggel kamillafőzettel kicsit áttörölgettem és csepegtettem a szemembe Visin-t. Most már kötés és szemüveg nélkül is lehet közlekedni utcán is.
Én is már 1 éve tépelődöm az alsó-felső szemhéjplasztikán. Tavaly februárban mégis úgy döntöttem még nincs itt az ideje és a kockázatok stb.
Most megint a döntés előtt állok. 45 éves lesz februárban talán már tényleg itt az ideje, no nem csak a korom miatt. A felső szemhéjplasztikában szinte biztos vagyok hogy jó lenne, az alsó állapota...
- » Dundika blogja
- » Aesthetica Orvosi Központ
- » Plasztikai műtétek
- » Szemhéjplasztikai műtet
- » Arcplasztika műtétek
- » Aesthetica blog
- » Emese mellplasztika blogja
- » Zsu diéta és hasplasztika blogja
- » Timi mellplasztika blogja
- » Ildikó mellfelvarrás blogja
- » Freire Szilvia blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Ági vádliplasztika blogja
- » Edit mellplasztika blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Dóra mellplasztika blogja








Hozzászólások